Carosso Classic Regularity – indítsátok velünk az idényt!

Az Oldtimer Trophy csapata ismét nagyszerű kikapcsolódást ígérő autós túrával készül. A március 28-án zajló Carosso Classic Regularity átlagtartó futam és klasszikus túra is egyben, melyet fiataloknak és időseknek, kezdőknek és haladóknak, veteránosoknak és youngtimereseknek egyaránt jó szívvel ajánlunk.

Európában egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az átlagtartó, vagyis regularity túrák, melyeket elsősorban veterán járművek és youngtimerek gazdáinak szerveznek. E programok közúton zajlanak, és előre elkészített itiner alapján haladnak a kocsik. A cél, hogy a csapatok az itinerben előre jelzett úgynevezett speciálszakaszkon tartsák az előírt átlagsebességet – az lesz a végső győztes, aki a szakaszokon a legjobban megközelíti az előírt tempót, azaz a lehető legpontosabban vezet. Az egyes résztvevők teljesítményét a járművekben elhelyezett GPS-es eszközökkel mérik a szervezők, a legjobbak között olykor csak tizedmásodpercek döntenek. Roppant jó móka ez nem véletlen, hogy Nyugat-Európában és a régiónkban is nagy hagyományai vannak ezeknek a sorozatoknak.

Tavaszi szezonnyitó három vármegyén át

A Carosso Classic Regularity túra folyamán mintegy 170 kilométer vár a résztvevőkre, akik két kategóriába nevezhetnek. Ha szeretnéd megmutatni, mennyire vagy jártas a sebességtartásban, válaszd az átlagtartó kategóriát, amennyiben pedig csak kirándulnál egy jót, a túra osztályra voksolj!

Fontos tudnivalók!

– A rajtceremóniát a budapesti Aeroparkban tartjuk, közvetlenül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett. Indulás előtt lehetőségetek lesz megcsodálni a különleges szabadtéri múzeum több évtizedes, ritka repülőgépeit.

– A cél Szentmártonkátán, a Tölgyes Csárdában lesz, itt ebédelünk, s itt tartjuk meg a díjkiosztót is.

– A Carosso Classic Regularity-t – pihenőkkel együtt – körülbelül 4,5 óra alatt teljesíthetitek, s a díjkiosztót várhatóan 15 és 16 óra között tartjuk.

Időterv és program:

Gyülekező: Aeropark

https://maps.app.goo.gl/z5AnE76YetnVssZi6

Gyülekező időpontja: reggel 8.00-tól

Rajt: 10:00, percenkénti indítással

Cél: Szentmártonkáta, Tölgyes Csárda

https://maps.app.goo.gl/8FdmSrL8ijqtbtDw9

Nevezési díj:

Átlagtartó kategória: 60 000 Ft (áfamentes)

Túra kategória: 30 000 Ft (áfamentes)

A nevezési díj magában foglalja az emlékmatricát, a rajtszámot, az itinert, az üdítővel felszolgált ebédet két főre. A nevezési díjat átutalással vagy a rajtnál készpénzben tudjátok kifizetni. Nevezési határidő: 2026. március 20.

Nevezni az alábbi regisztrációs űrlap kitöltésével lehet, ezen a felületen választhatjátok ki az ebédet is. Mindenkinek jó készülődést kívánunk!

X